Tom ka kai (ต้มข่าไก่) - csodálatos thai kókusztejes leves

Még novemberben írtam, hogy a Kis Parázsban milyen isteniek a levesek, és ezt a kókusztejes csirkelevest már azóta szerettem volna kipróbálni. Itt volt az alkalom, hogy a hétvégi vietnámi tekercselésből megmaradt töménytelen mennyiségű koriandert, chilit és halszószt hasznosítsam. Az interneten talált receptet kicsit pofozgattam és azt kell mondjam, hogy ez a recept egyszerűen tökéletes, tényleg, nagyon sokat meg tudnék enni belőle. Annyira imádni való a thai konyhában, ahogyan az édeset, a savanyút és a sósat keveri, teljesen addiktív. Ennek a levesnek a karakteres ízét, a citrom és a kókusztej mellett a galanga és a kaffir lime levél adja, úgyhogy ezeket nem ér kihagyni. A galanga a gyömbér rokona, amely eredetileg Indonéziából származik, de annál jóval keményebb, szóval egy jó erős kés kell az aprításhoz. A kaffir lime egy zöld citrom fajta, azonban az ismert lime-hoz képest göcsörtösebb a felszíne és több a magja. A thai konyha sokat használja a kaffir lime levelét, ami külsőre kicsit a babér levélhez hasonlít.

Hozzávalók:
  • fél kiló csirkemell apró kockákra vágva
  • 3-4 evőkanál halszósz
  • 1 liter levesalaplé vagy 2 leveskocka, ha lehet akkor tom yam-hoz való*
  • 2 evőkanál nádcukor
  • 3 cm gyömbér darab megpucolva, felaprítva
  • 3 cm galanga gyökér darab megpucolva, felaprítva
  • 2 szárított kaffir levél
  • 2 szál thai citromfű
  • 1 konzerv kókusztej (165 gr)
  • 25 dkg csiperke gomba megpucolva és felszeletelve
  • 1 evőkanál vörös curry paszta
  • 1/2 citrom vagy limeleve
  • 1 chili kimagozva és felaprítva
  • 1 nagy csokor koriander felaprítva
Az elkészítés őrült egyszerű. A csirkemellet felkockázzuk és a halszószt ráöntjük, hogy kicsit pácolódjon. Eközben felaprítjuk a gyömbért, a galangát és a chilit, majd egy lábosba 2-3 evőkanál olajjal feldobjuk őket párolódni. A thai citromfüvet nem kell felvágni (állítólag nagy mennyiségben amúgy is hallucinogén), én csak beirdalom és kicsit a vágódeszkához lapítom, hogy felszabaduljanak az illóolajok, aztán dobom bele a lábosba. Mehet rá a curry paszta és a cukor, majd felöntöm vízzel és a leveskockával (jajj, tudom...). Aztán beledobom a kaffir leveleket, beleöntöm a kókusztejet és belerakom a csirkemell kockákat. Aztán gyorsan felvágom a gombát és mehet bele az is. 10-12 perc alatt meg is fő a csirke, ekkor már csak a citromlét és a felaprított koriandert kell hozzáadni és kész is. Tálaláskor kiveszem a thai citromfüvet és még egy kis koriandert szórok rá, mert hát abból sose elég, ugye. 


*Az van, hogy szerintem is nagyon para leveskockát használni, de hát nincs mindig idő alaplevet készíteni, és az Ázsia boltban lehet kapni külön tom yam leveskockát...





Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.