Olivér marcipános szaloncukor tesztje

Olivér nagy marcipános szaloncukor rajongó, ezért idén teszteltük a fajtákat, amiket venni szoktunk, hogy megtaláljuk a legideálisabbat a fánk alá. Azon barátaimnak üzenem, akik szemrehányást tettek a csupán egy tesztelővel végzett szűklátókörő és nem kellően tudományos alapossággal végzett vizsgálat miatt, hogy jövőre több értékelővel, többféle szaloncukorral felelősségteljesebb vizsgálatnak vetjük alá a témát!

A tesztelés ugyan vakteszt formájában zajlott (csomagolás nélkül sorban kerültek Olivér elé a szaloncukrok), de maximálisan szubjektív és semmiképpen sem teljeskörű! Voltak olyan márkák, amik elfogytak már a boltból, volt olyan, amit már Budapesten is elfogyott (te Bakos marcipán, jövőre elkapunk!) és volt olyan, ahol a kóstolásnál derült ki, hogy karamellásat adtak (ejj, ejj, Sommer szaloncukor, erős versenyző lehettél volna!). 

Íme az eredmények:

1. Milka 6357ft/kg

  • első reakció: ipari, aromás mellékíz
  • töltelék: kemény és porhanyós a belseje, mesterséges marcipán íze van
  • bevonat: a bevonata túl édes tejcsoki, ezért nem annyira segíti egymást a töltelék és a bevonat, egymást akarják túlkiabálni; ráadásul a csoki annak ellenére, hogy vastag, nem elég ropogós
  • 4 pont

2. Szamos 6890ft/kg

  • első reakció: mmmmmm, fasza cucc!
  • töltelék: rendes puha marcipán, pont jól krémes
  • bevonat: a csoki pont jó vastagságú, nem annyira édes hogy elnymja a marcipánt, viszont jó ropogós
  • ez a marcipános szaloncukor, ahogy az Isten megteremtette!
  • kisebb, mint a többi és ez csalás! emiatt kap 9 pontot

3. Choco Deli 5500ft/kg

  • első reakció: ez se rossz, de itt is eléggé dominál a töltelék édes íze a marcipán íz felett
  • töltelék: nem annyira krémes a töltelék, inkább a cukrot érzem benne, mint a csokit vagy a marcipánt
  • bevonat: nem tesz maradandó benyomást
  • 6,5 pont

4. Sommer 6690ft/kg

  • véletlenül a karamellásat adtak a boltban :(

5. Auguszt 10.000ft/kg

  • első reakció: jó a bevonata, ropog
  • töltelék: a marcipánja nem annyira krémes, de azért omlós
  • bevonat: fogba ragadó csoki és talán kicsit túl vékony a csoki rétege
  • 8 pont

6. Stühmer 6499ft/kg

  • első reakció: a csoki az nagyon fasza, jól ropog
  • töltelék: a marcipán egy kicsit túl krémes a második versenyzőhöz képes, de összességében a marcipáníz finom, ennek van a legmandulásabb utóíze
  • bevonat: lehetne egy kicsit vastagabb a csokija, de nagyon jó minőségű, nem túl édes, hanem jó étcsokis, jól támogatja a marcipánt
  • 9 pont

 

A  nyertes tehát a Stühmer és a Szamos marcipános szaloncukor, zsákoljatok be magatoknak is a fa alá! 

Kellemes ünnepeket!