Sült karfiolleves gránátalmával és mogyoróval

A karfiol egyfajta reneszánszát éli, sztár szakácsok fedezik fel újra maguknak ezt a hozzávalót, amely korábban csak szétfőzve, vagy csőben sülve volt jelent meg az asztalokon. Manapság ezerféle képpen használjuk a szénhidrát helyettesítésére, készítünk belőle karfiol steak-et vagy sült karfiol salátát. A karfiol persze tökéletesen alkalmas arra is, hogy levest főzzünk belőle (akár fahéjjal ízesítve), és ha nem csak főzzük, hanem elő is sütjük, akkor különleges karamellás ízt is adhatunk neki. Ráadásul ez a leves már önmagában annyira krémes, hogy nem is szükséges semmilyen tejterméket hozzáadni. 

Hozzávalók:

  • 1 fej karfiol
  • 2 ek olaj
  • fél szál póréhagyma
  • 1 szál szárzeller
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 2 ek olaj
  • 1,5L zöldésglevesalaplé
  • fél tk őrökt szegfűbors
  • só, bors
  • negyed gránátalma magjai
  • 10 dkg mogyoró

A karfiol félbevágjuk, a torzsát kivágjuk (félretesszük) és rózsákra bontjuk, ha szükséges, akkor félbe is vágjuk őket. Egy tepsibentesszük a rózsákat olajjal meglocsoljuk és sütőben 200 gokon addig sütjük, amíg a rózsák széle megbarnul (kb. 25-30 perc). Eközben a félretett torzsát, a póréhagymár és a szárzellert vékony szeletekre vágjuk, majd egy nagy lábosban 2 evőkanál olajon pirítani kezdjük kb. 10 pecig. Ezután felöntjük az alaplével és alacsony lángon főzzük. Ha megsült a karfiol, hozzáadjuk a leveshez, sőzzuk, borsozzuk és megszórjuk a szegfűborssal. További 10 percig összefőzzük, majd turmixgéppel pürésítjük. 

Felaprított mogyoróval és a gránátalmamagokkal megszórva tálaljuk.